A rendőrök két tartozék hiányát büntetik az autósok esetében, ez pedig nem más, mint az elsősegély láda és az elakadásjelző háromszög. Az autókban az úgynevezett „B” típusú elsősegély doboz a kötelező kellék, mely kizárólag hiánytalanul és érvényes szavatosságú eszközök tartalmazása esetén bizonyul elfogadhatónak. Azért is fontos, hogy megfelelő láda legyen a csomagtartónkban, mert a segítségnyújtás elmulasztásának is minősülhet a törvény szerint, ha egy esetleges baleset alkalmával, ha nem tudjuk elállítani a vérzést a hiányzó kellékek miatt. A sebfertőtlenítő oldatokat három, a kötszereket pedig öt évente kell cserélni. Ahhoz, hogy megfelelő legyen a kocsink ellátottsága az elsősegélynyújtás szempontjából még arra is ügyelnünk kell, hogy az elsősegély dobozt portól, víztől védve kell tárolni. Bármikor kerülhetünk mi, vagy mások olyan helyzetbe, hogy szükségünk lehet a dobozra, ilyen esetben fontos, hogy egy teljesen ép, használható eszközöket tartalmazó doboz legyen a csomagtartónkban, hiszen mások, vagy épp a saját életünk is múlhat ezen az apróságnak látszó dolgon.

fabbro